Tordy Géza emlékére ma este képernyőre kerül A kőszívű ember fiai és a Klapka légió

Tordy Géza
A felvétel 2019. október 11-én készült a színművészről Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező végső búcsúztatásán a Szent István-bazilikában Fotó: MTI/Soós Lajos

A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjára, a 85 éves korában elhunyt Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjjal kitüntetett színművész, rendező, érdemes és kiváló művészre, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjára emlékezik a közmédia.

Az M5 és a Duna World rendkívüli műsorváltozást jelentett be, de szinte valamennyi csatornán tisztelegnek Tordy Géza emléke előtt, így a Kossuth Rádió több műsorában is felidézik a rendkívül sokoldalú művész alakját – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája vasárnap az MTI-vel

Az M5 kulturális csatorna vasárnap 21 órától A kőszívű ember fiai című  történelmi filmdrámát vetíti. A Jókai Mór azonos című regénye alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1965-ben bemutatott, és ma már filmklasszikusnak számító alkotásban az akkor mindössze 26 éves Tordy Géza Baradlay Jenőt, a három fivér legfiatalabbikát alakította.

A Duna World egy ugyancsak történelmi drámát, a Klapka légió című, 1983-ban bemutatott filmet tűzi műsorára 22:05-től. Az 1866-ban játszódó drámában Tordy Géza Klapka György tábornok szerepét formálta.

A közmédia kulturális csatornája vasárnap 14:55-től ismét műsorára tűzi a Magyar Művészeti Akadémia portrésorozatának Tordy Gézáról szóló, 2021-ben készült epizódját, hétfőn délután pedig az Ez itt a kérdés Tordy Géza 81. születésnapja alkalmából készült exkluzív kiadását vetíti.

A Duna World műsorán a Nemzet Színésze pályájának legmeghatározóbb pillanatairól szóló Hogy Volt? című műsor látható hétfőn 15:55-től.

A Kossuth Rádió szinte valamennyi kulturális műsorában megemlékeznek Tordy Gézáról a következő napokban. Az Irodalmi Újság vasárnap este fél 7-kor kezdődő adásában archív felvételekkel idézik fel a számos rádiójátékban is felejthetetlen alakítást nyújtó színész alakját, de az ő nagysága előtt tiszteleg a keddi Kalendárium műsora is.

Tordy Gézát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti

carspod

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Tordy Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját saját halottjának tekinti – tájékoztatta a tárca vasárnap az MTI-t.

Az életének 85. évében szombaton elhunyt Tordy Géza 1938-ban született Budapesten.

A szaktárca közleménye szerint 1956-ban felvették a Színművészeti Főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. 1957-ben Szegedre szerződött két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, majd 1967-ben visszatért a Vígszínházhoz. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője, 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt – ismerteti a KIM.

A tárca közleménye szerint Tordy Gézát 1970-ben és 1977-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész. Munkásságát 1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Tordy Géza a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, megkapta a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is. 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé, 2008-ban a nemzet színésze lett.

(MTI)

Meghalt Tordy Géza színművész