Karikó Katalin Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját kapta meg Szegeden

Karikó
Karikó Katalin. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Több száz ember köszöntötte csütörtökön Szegeden Karikó Katalint, aki amerikai kollégájával, Drew Weissmannal megosztva részesül december 10-én az orvosi-élettani Nobel-díjban az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.

Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt, a szintén Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szobra mellett állva úgy fogalmazott, minden jó itt történt vele Szegeden, itt tanult, itt ment férjhez és itt született a lánya is.

Az egyetemen rendezett ünnepségen Karikó Katalin köszönetet mondott kisújszállási tanárainak, az egyetemi oktatóinak és egykori kollégáinak a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Elmondta, a Nobel-díj bejelentését követő sajtótájékoztató után kutatótársa, Drew Weissman kollégáival elment ünnepelni, ő eljött azonban Szegedre, hogy itt ünnepeljen.

Ötven évvel ezelőtt kezdte el tanulmányait a szegedi egyetemen, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban szerezte meg doktori címét – emlékezett vissza a professzor, és úgy fogalmazott, próbálkozott Magyarországon maradni, azután pedig, amikor tehette, visszatért ide.

A Dugonics téren sorfalat álltak az MVM Szeged evezősei is, hiszen a Nobel-díjas biokémikus lánya, Francia Zsuzsanna az amerikai női nyolcas tagjaként szerzett olimpiai aranyérmet Pekingben és Londonban.

Rovó László, az SZTE rektora úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy immár két Nobel-díj kötődik a szegedi egyetemhez. Szent-Györgyi Albert Klebelsberg Kuno munkájának eredményeként érkezett Szegedre, és az itt végzett munkájáért, a biológiai oxidációval kapcsolatos kutatásaiért ítélték oda neki a Nobel-díjat. Kutatói iskolát teremtett, amely eredményeként alakult meg immár ötven éve a Szegedi Biológiai Kutatóközpont.

Ma is élő kapcsolat van az egyetem és egykori hallgatója között

carspod
Karikó
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus a tiszteletére rendezett ünnepi ülésen a Szegedi Tudományegyetemen. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Karikó Katalin elfogadta az egyetem kutatóprofesszori címét, és támogatja a fiatal kutatók csoportjait – hangsúlyozta a rektor. Közölte, az SZTE felajánlotta Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját Karikó Katalinnak, aki el is fogadta azt.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester átadta Karikó Katalinnak azt a gratuláló könyvet, melyet a tudományos elismerés odaítélése óta több ezer szegedi írt alá. Nagyon kevés olyan ember van a világon, akinek tudományos munkásságát ilyen sokan tisztelik, és aki munkájának jelentőségével ilyen sokan tisztában vannak – mondta a politikus.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy Karikó Katalin kitartása és embersége erőt adott a szegedieknek. Bejelentette, Szeged legmagasabb épületét, a Bertalan híd lábánál álló 17 emeletes toronyházat a jövőben Karikó Katalin, a város díszpolgára és Szent-Györgyi Albert arcképe díszíti majd.

(MTI)

Karikó Katalin: Szeretnék visszatérni a hétköznapokba