A ZTE FC hétgólos mérkőzésen nyert Pakson

ZTE FC
Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

Az éllovas Paks kétgólos előnyét eltékozolva nagy meglepetésre 4-3-ra kikapott hazai pályán a kiesés elkerüléséért küzdő Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A kezdő sípszótól magához ragadta a kezdeményezést a Paks, s ennek hamar meg is lett az eredménye, miután Könyves középre adott labdája a menteni igyekvő Evangeluról a hálóba vágódott. A gól után is a hazaiak irányítottak, a ZTE szinte semmi veszélyt nem jelentett a kapura, sőt, a térfeléről is alig tudott kijönni. 

A házigazdák a 28. percben büntetőhöz jutottak, miután Könyvessel szabálytalankodtak a 16-oson belül. A sértett állt oda a 11-eshez, de a jobb alsó sarokra tartó lövését Dombó hárította. Az első félidő hajrájában kijött a szorításból a Zalaegerszeg, veszélyes helyzetet azonban nem tudott kialakítani. A másik oldalon viszont Könyves Norbert javította korábbi hibáját, egy remek összjáték után bevette Dombó kapuját.

A fordulás után váratlanul szépítettek a vendégek, az elalvó paksi védelem asszisztálása mellett Gruber Zsombor volt eredményes, de nem sokáig örülhetett a ZTE. A remek estét produkáló Könyves szinte azonnal válaszolt, egy jobboldali szöglet után ismét betalált, visszaállítva ezzel a kétgólos különbséget. 

Az első játékrészhez hasonlóan a hazaiak birtokolták többet a labdát, Dombó többször is nagyot védett, ezért is volt meglepő, hogy a vendégek újra szépíteni tudtak a csereként beállt Yohan Croizet első labdaérintéséből. Szappanos vesszőfutása ezzel még nem ért véget, egy ártalmatlannak tűnő labda ugyanis megpattanva egy göröngyön, átugrotta őt, Antonio Mance pedig begyalogolt vele kapuba, így – bár a játék képe egyáltalán nem ezt mutatta – döntetlen állásról kezdődött a hajrá. Az utolsó percekben nyomás alá helyezte a vendégek kapuját a Paks, de a slusszpoén még hátra volt: Croizet lövése megpattant Szélpálon, Szappanos pedig bevédte a labdát, így vendégsikerrel ért véget az őrült találkozó.

A tolnai csapatnak ez volt az első veresége otthon a mostani szezonban, s továbbra is egy pont az előnye a második helyen álló, címvédő Ferencvárossal szemben.

OTP Bank Liga, 21. forduló

carspod

Paksi FC – Zalaegerszeg 3-4 (2-0)
Paks, v.: Bogár
Gól: Evangelu (4., öngól), Könyves (45+2., 55.), illetve Gruber (53.), Croizet (65., 91.), Mance (73.)
Paksi FC: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér – Osváth, Papp K., Haraszti (Szélpál, 62.), Mezei (Szabó B., 71.), Balogh B. – Könyves (Hahn, 71.), Tóth B. (Böde, 62.)
ZTE FC: Dombó – Szendrei, Várkonyi, Evangelu, Szafronov, Medgyes (Hadida, 46.) – Kiss B. (Mim, 46.), Kovács B. (Németh, 65.), Bedi – Gruber (Croizet, 65.), Mance (Sajbán, 91.)

A tabella:
 1. Paksi FC              21 13   4   4    39-26  43 pont
 2. Ferencvárosi TC       20 13   3   4    52-22  42
 3. Fehérvár FC           20 11   3   6    41-28  36
 4. Puskás Akadémia FC    20  8   7   5    30-23  31
 5. Debreceni VSC         20  8   5   7    30-27  29
 6. MTK Budapest          20  8   4   8    25-35  28
 7. Kecskeméti TE         20  8   3   9    30-31  27
 8. Diósgyőri VTK         20  7   4   9    30-34  25
 9. ZTE FC                21  7   4  10    30-41  25
10. Újpest FC             20  7   3  10    27-41  24
11. Mezőkövesd Zsóry FC   20  4   4  12    18-31  16
12. Kisvárda Master Good  20  4   2  14    21-34  14

Szombaton játsszák:
Kecskeméti TE-Újpest FC 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 15.30

Vasárnap játsszák:
Fehérvár FC-Debreceni VSC 15.00
Puskás Akadémia-MTK Budapest 17.30
    A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést elhalasztották.

Forrás: MTI

A ZTE FC elhozta a három pontot Felcsútról