Kuznyecov Szergej távozott a Diósgyőrtől

Kuznyecov
Kuznyecov Szergej

Alig három nappal a tavaszi rajt előtt a távozott posztjáról a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kuznyecov Szergej.

A miskolci klub honlapjának szerda esti közlése szerint így szombaton Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója irányítja az együttest a Debreceni VSC vendégeként.

„Annak tudatában hoztunk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám senki nem lehet fontosabb, mint a klub, a DVTK család értékeivel senki nem fordulhat szembe. Csak olyan kollégákkal tudunk együtt dolgozni, akik számára a DVTK előrébb való, mint a saját márka építése” – jelentette ki Magyar Mátyás klubtulajdonos.

A sportvezető szerint korábban is láttak arra utaló jeleket, hogy elkerülhetetlen ez a pillanat, mégis megpróbáltak mindent megtenni az elkerüléséért.

„Egy közös úton indultunk el együtt másfél évvel ezelőtt. Bármilyen sikereket is értünk el, ha valaki letér erről a közös útról, akkor nem tudunk más döntést hozni” – mondta Magyar, aki hozzátette: a klub céljai és a csapat őszi teljesítménye összhangban áll egymással.

Kuznyecov Szergej 2022 őszén érkezett Diósgyőrbe, ahol csapatával aranyérmet nyert a Merkantil Bank Ligában. Ezt követően az élvonalban 17 mérkőzésen irányította a piros-fehéreket, akik újoncként hetedik helyen zárták az őszi szezont.

(MTI)

Wellington Nem szerződött Kisvárdára