Három magyar férfi aranyéremmel zárult a Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny

Bernáth Attila
A későbbi győztes Bernáth Attila (pirosban) és a kazah Danijal Szabit a 68. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 51 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Fotó: MTI/Derencsényi István

Kiváló színvonalú döntőkkel ért véget Debrecenben a 68. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny, a zárónapon Bernáth Attila, Virbán Gábor és Sallai Márk is a dobogó felső fokára állhatott.

Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátói szinte teljesen megteltek a 13 férfi döntőre, melyekben kilenc magyarért szoríthattak a kilátogatók

carspod

Az első hazai érdekeltségű fináléra a második meccsig, az 51 kilósok aranycsatájáig kellett várni, ebben a debreceni Bernáth Attila volt érdekelt a kazah Danijal Szabit ellen. A tavalyi Európa Játékokon negyeddöntős hazai kedvenc nagyszerűen kezdte a meccset, kettős fedezékéből gyönyörű és pontos bal-jobb, vagy jobb-bal kombinációkat ütött és szinte mindig talált, így simán nyerte az első menetet. 

A másodikban egy ideig hasonló mederben folyt a mérkőzés, ám később a kazah testen megfogta Bernáth-ot, aki a későbbiekben már egyértelműen a védekezésre figyelt. Az utolsó szakaszban nagy csata zajlott a ringben, s a látottak a bírákat is megosztották, az ötből hárman azonban Bernáth-ot látták jobbnak, így gyorsan megszületett az idei Bocskai első magyar aranya.

Amely után azonnal jött a második is. Az 54 kilogrammban ugyanis az egész tornán remeklő Virbán Gábor agresszív bokszával nem tudott mit kezdeni a kazah Kenzse Muratulj. A BHSE harmatsúlyú öklözője az elsőtől az utolsó pillanatig irányította a meccset és megérdemelt, egyhangú pontozásos sikert aratott.

Vibrán Gábor
A későbbi győztes Vibrán Gábor (pirosban) és a kazah Kenzse Muratulj a 68. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 54 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Fotó: MTI/Derencsényi István

A jó kezdés után sorra váltották egymást a vesztes magyar döntők

Az 57 kilóban az EJ-n szintén negyeddöntős Veres Roland nem tudta megismételni az elődöntőben mutatott bokszát és a szintén kazah Aszjizsan Szerikbaj kihasználta, hogy nem volt eléggé éles. Egy kategóriával feljebb (60 kg) pedig Kovács Kruzitó ugyan nagyon bátran és keményen küzdött az ugyancsak kazah Bijbarsz Zsekszen ellen, ám riválisa meggyőzőbb és pontosabb volt nála.

A 63,5 kg-ban az olimpiai kvótás Kovács Richárdon volt a sor, hogy megszakítsa a rossz sorozatot és a nyíregyházi kisváltósúlyú klasszis jól is kezdett. Az első menetben egyértelműen irányított, s ugyan kazah riválisa, Jertuga Zejnulinov sokkal többet ütött, mégis Kovács talált többet. A látottak alapján egyértelműen a magyar bokszoló volt a jobb, három pontozó mégis riválisának adta a menetet, így Kovács Richárd nehéz helyzetbe került, ráadásul a második menetben a kazah jobb volt. A felvonásban óriási küzdelem zajlott a ringben, sok volt a szabálytalanság, s Kovács hiába harcolt keményen, végül 4-1-es pontozással veszített.

A 67 kilósok között Buza Rafael mindent megtett az ukrán Elvin Alijev ellen, de riválisa hatékonyabban öklözött, így neki is meg kellett elégednie az ezüstéremmel, csakúgy mint a 80 kg-ban szereplő Kovács Pálnak. Utóbbi viszont már korábban megbarátkozhatott a második hely gondolatával, mivel betegség miatt nem is tudta vállalni a küzdelmet.

Az utolsó magyar érdekeltségű fináléban, a nehézsúlyúak (92 kg) döntőjében biztos volt a hazai siker, mivel Kiss Levente Sallai Márkkal csapott össze. A meccs végén azonban senki sem örült igazán, mivel a toronymagas esélyes Kissnek az első menetben egy ütésnél csúnyán megsérült a bicepsze, így nem tudta folytatni a küzdelmet, s vélhetőleg hosszabb kihagyás vár majd rá.

A férfi döntőket a kazah és az ukrán csapat zárhatta a legelégedettebben, mivel mindkét válogatott öt-öt arannyal fejezte be a tornát.

Férfi döntők

48 kg:
Ashat Zsuszupov (kazah)-Andrij Tyiszhovec (ukrán) 4-1

51 kg:
Bernáth Attila-Danijal Szabit (kazah) 3-2

54 kg:
Virbán Gábor-Kenzse Muratulj (kazah) 5-0

57 kg:
Aszjizsan Szerikbaj (kazah)-Veres Roland 4-1

60 kg:
Bijbarsz Zsekszen (kazah)-Kovács Kruzitó 4-1

63,5 kg:
Jertuga Zejnulinov (kazah)-Kovács Richárd 4-1

67 kg:
Elvin Alijev (ukrán)-Buza Rafael 4-1

71 kg:
Jurij Zaharjejev (ukrán)-Zabrizsan Akkaljukov (kazah) 4-1

75 kg:
Pavol Iljusa (ukrán)-Dmitro Kulja (ukrán) 5-0

80 kg:
Jerazzil Zsakpekov (kazah)-Kovács Pál mérkőzés nélkül

86 kg:
Danilo Zsaszan (ukrán)-Temirlan Mukatajev (kazah) 5-0 

92 kg:
Sallai Márk-Kiss Levente sérülés miatt feladás az 1. menetben

+92 kg:
Dmitro Lovcsinszki (ukrán)-Olekszandr Hricov (ukrán) 5-0

(MTI)

A bokszlegenda Manny Pacquiao két mérkőzésen is ringbe léphet idén