A Ferencváros kikapott Debrecenben
A magyar bajnoki címvédő, listavezető Ferencváros 4-2-re kikapott Debrecenben a jégkorong Erste Liga pénteki mérkőzésén.
A vendégeknél hiányzott kisebb sérülése miatt a csapatkapitány Nagy Gergő, ráadásul a fővárosiak előző napon is pályára léptek. A telt ház előtt játszó DEAC kihasználta, hogy egy kicsit fáradtabb volt a rivális, és komoly korongbirtoklási mutató mellett vezetést szerzett, Hári Norbert hatalmas gólt lőtt a 27. születésnapját ünneplő Arany Gergely kapujának jobb felső sarkába. A hazai játékos először volt eredményes a szezonban.
A második játékrészben az FTC volt fölényben, és Németh Attila a kapu mögül visszafordulva vette be Hetényi Zoltán kapuját.
A hajdúságiak a záró harmad elején kivédekeztek egy emberhátrányt, majd Arany lábai között talált be Molnár Dávid. A 115 kilogrammos védő, Vojtech Kloz az 54. percben a DEAC létszámfölénye alatt gondolt egy merészet, megindult saját kapujától. Első kísérlete még mellé ment, ám a hátsó palánkról visszavágódó pakkra rástartolt, és fonákkal a letérdelő ferencvárosi kapus vállai fölött beemelte. Bravúros találat volt.
A végén szépített az FTC, ám Dobmayer Dominik üres kapus góllal lezárta az összecsapást. Neki is ez volt idénybeli első találata.
Artyom Vaszjunyin, a DEAC vezetőedzője
„Először is fegyelmezett játék volt, ez kellett. 60 percig, egyre többet fókuszálunk. Gólokat is sikerült már lőnünk. Idáig egy-két góllal nem sikerült meccset nyerni. Most már 4-5-6 jön. Alakul ez. Kell még egy kis idő, de örülök, hogy pontokat sikerült gyűjtenünk itt a hónap végén.”
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője
„Teljesen nyilvánvaló volt, az elmúlt két meccs alapján, hogy volt két nagy arányú győzelmünk, hogy a DEAC-nak nem lehet más lehetősége, minthogy mindent bele adnak ellenünk és visszaakarják adni ezt nekünk. Így is játszottak, teljes kerettel voltak. Hajtottak, küzdöttek, kapartak. Azt gondolom, hogy egy nagyon kicsi bennünk maradt. Nem volt könnyű, tegnap is játszottunk, ma utaztunk, de ez nem lehet kifogás. Az utolsó 5-6 percben, azért megmutattuk, hogy maradt még bennünk. Az utolsó pár percben nagyon komoly tempót diktáltunk. Ilyet kellett volna diktálnunk 60 percen keresztül, akkor nagyobb esélyünk lett volna nyerni. Volt egy buta kiállításunk, ami kicsit megfogta a tempónkat. Támadó harmadbeli buli után, ez el is dönthet egy ilyen meccset. Butaság volt. Nem szeretném egy emberre ráverni a győzelmet. Ez mindenféleképpen csapat. Talán azt mondhatjuk, hogy még egy 10% lett volna bennünk, vagy nagyobb akarat, vagy harci szellem, mint itt a végén, akkor nagyobb esélyünk lett volna nyerni.”
Jégkorong Erste Liga
DEAC – FTC-Telekom 4-2 (1-0, 0-1, 3-1)
Gól: Hári Norbert (12.), Molnár Dávid (44.), Vojtech Kloz (54.), Dobmayer Dominik (60., üres kapuba), ill. Németh Attila (26.), Aki Kestila (55.)
A tabella:
1. FTC-Telekom 23 14 3 2 4 100-60 50 pont
2. Budapest JA 23 11 3 4 5 87-66 43
3. Gyergyói HK 25 11 3 2 9 88-79 41
4. Corona Brasov 24 11 3 – 10 74-70 39
5. UTE 23 11 2 1 9 69-68 38
6. DVTK Jegesmedvék 24 8 4 3 9 72-81 35
7. SC Csíkszereda 25 10 1 5 9 92-94 34
8. DEAC 24 8 3 2 11 68-80 32
9. Dunaújvárosi Acélbikák 27 7 – 4 16 70-92 25
10. FEHA19 24 4 4 3 13 49-79 23
Forrás: MJSZ / MTI