Vorobjov győztes gólt szerzett a Fradi ellen
A Budapest JAHC hátrányból fordítva 2-1-re nyert az éllovas Ferencváros vendégeként a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szerdai rangadóján.
A házigazda csapat szerzett korán vezetést, riválisa még az első játékrészben egyenlített. A második húsz percben nem született gól, így a döntés a záró felvonásra maradt, amelyben a BJA tudott betalálni. Sikerével négy pontra közelítette meg listavezető ellenfelét.
Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője
“Nem játszott szépen a csapat, nem volt meg a győzelem, de abszolút meg sem érdemeltük. Szóval ez, amit ma hoki gyanánt műveltünk az egy kabaré kategória. Össze-vissza rohangáltunk, nem játszottunk egyszerűen, mikor egyszerűen kellett volna játszani. Mindig a legbonyolultabb dolgot próbáltuk, a végén pláne, amikor megbeszéltük, hogy a legegyszerűbb hokinkat szeretnénk játszani és egyszerűen azt gondoljuk, hogy annyira jók vagyunk, hogy itt minden egyes másodpercben túlkomplikálva meg tudjuk nyerni a mérkőzéseket. Nem, ez nem megy, nem így megy! Szóval tényleg szörnyű volt az egész.”
Marton Tibor, a BJHC másodedzője
“Ugye itt az alapszakasz közepén a mutatott játék talán fontosabb, mint a pont, de nyilván nem fogunk sírva hazamenni mert elvittük a három pontot. Ugye a Fradi ellen is három dologra van szükség, fejre, szívre meg még egy dologra, amit nem mondok, mert nincs 18-as karika. Mind a három a helyén volt, úgyhogy így sikerült elvinni a pontokat.”
Az Újpest hazai pályán 5-0-ra nyert a DVTK Jegesmedvék együttese ellen. Az idény korai szakaszában listavezető fővárosiak két elvesztett találkozó után győztek ismét. A miskolciak a legutóbbi öt mérkőzésüket tekintve negyedszer kaptak ki.
Jégkorong Erste Liga
FTC-Telekom – Budapest JAHC 1-2 (1-1, 0-0, 0-1)
Gól: Tóth Gergő (4.), ill. Ilja Culjin (16.), Ivan Vorobjov (43.)
Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC 1-5 (0-1, 1-2, 0-2)
Gól: Somogy Balázs András (39.), ill. Mihalik András (5.), Dobmayer Dominik (24.), Anton Vasziljev (26.), Mihail Bucskin (58.), Kamil Mingazov (60.)
UTE – DVTK Jegesmedvék 5-0 (2-0, 1-0, 2-0)
Gól: Bank András (7.), Tornyai Gábor (9.), Kiss Dániel (39.), Miro-Pekka Saarelainen (47., emberelőnyben), Tini Lisak Metsavainio (59., emberelőnyben)
A tabella:
1. FTC-Telekom 24 14 3 2 5 101-62 50 pont
2. Budapest JA 24 12 3 4 5 89-67 46
3. Gyergyói HK 26 11 3 3 9 94-86 42
4. Corona Brasov 25 12 3 – 10 78-73 42
5. UTE 25 12 2 1 10 77-72 41
6. SC Csíkszereda 26 11 1 5 9 96-95 37
7. DVTK Jegesmedvék 26 8 5 3 10 79-92 37
8. DEAC 26 9 3 2 12 74-85 35
9. Dunaújvárosi Acélbikák 28 7 – 4 17 71-97 25
10. FEHA19 24 4 4 3 13 49-79 23
Szétlövéssel kapott ki Bécsben a Fehérvár
A listavezető Hydro Fehérvár AV19 sorozatban negyedik találkozóján kapott ki az osztrák jégkorongliga alapszakaszában, mivel szerdán szétlövéssel maradt alul a Vienna Capitals vendégeként.
Kiss Dávid vezetőedző csapata 3-1-re vezetett a harmadik harmad elején, ám a bécsi gárda egyenlített, majd a szétlövésben felülkerekedett.
A Fehérvár 22 győzelemmel és 13 vereséggel továbbra is vezeti a pontvadászatot, ám előnye már csak egy pont a két meccsel kevesebbet játszott Salzburg előtt.
Vienna Capitals (osztrák) – Hydro Fehérvár AV19 4-3 (0-1, 1-1, 2-1, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
A székesfehérvári együttes gólszerzői: Phillips (17.), Campbell (23.), Laberge (43.)
Forrás: MJSZ / MTI