Pap Bianka arany-, Konkoly Zsófia ezüstérmes
Pap Bianka arany-, Konkoly Zsófia pedig ezüstérmet szerzett az úszóversenyek pénteki versenynapján a párizsi paralimpián.
Délelőtt mindketten magabiztosan jutottak be a kora esti döntőbe, de ez elvárás is volt velük szemben, ugyanis mindketten címvédőként érkeztek a francia fővárosba az aktuális számukban.
Pap Bianka az S10-es sérültségi kategóriában a 400 méter gyorson csütörtökön szerzett bronzérmét követően, pénteken 100 méter háton versenyzett a La Defénse Arénában.
A Vasas 24 éves úszója – akinek egy gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – délelőtt 1:08.60 percet úszott, amivel messze a leggyorsabb volt, és este is remekül versenyezett. Már a reakcióideje is a legjobb volt a mezőnyben, s utána végig vezetve úszta le a száz métert. A végén ugyan jöttek fel rá a riválisok, de sikerült megőriznie előnyét, és 1:07.97 perces idővel diadalmaskodott.
A pályafutása harmadik paralimpiáján szereplő Pap – akinek szombaton még lesz egy száma – eddig összesen 2 arany-, 3 ezüst- és két bronzérmet gyűjtött.
Papp Bianka számára furcsa volt, hogy milyen hangosan szurkoltak a franciák, úszás közben nemrég elhunyt nagypapájára gondolt, ez segített neki
„Borzasztóan nehéz volt, ez volt az egyik legnehezebb 100 hátam. Nagyon hangos volt a közönség ahogy szurkolt a két francia lánynak, kicsit furcsa is vol, hogy nem nekem szurkolnak. Örülök, hogy sikerült nyernem, úszás közben a nagypapámra gondoltam, aki pár hónapja ment el” – mondta elérzékenyülten a magyar úszó a címvédés után.
Idejéről elmondta, kicsit lassabb, mint a tokiói győztes ideje, Rióban 16 évesen ezüstérmet nyert ezzel az időeredménnyel, de ez egy lassú medence, nem ez a lényeg hanem az érem.
„A döntő előtt majdnem hánytam, igyekeztem erősen kezdeni, visszafele meg csak mentem az életemért” – mondta Pap. Hozzátette, az amerikai lány nagyon gyorsan fejlődik, később még jobb lesz, főleg, hogy a következő olimpia számára hazai pálya lesz. „Szeretnék ott leni Los Angelesben, de nem tudom mit hoz a jövő” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a 2028-as játékokon is ott lesz e.
A Párizsban már kétszeres aranyérmes Konkoly Zsófia – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – ezúttal 100 méter pillangón ugrott medencébe, s az előfutamból a második idővel, 1:07.80 perccel került a fináléba.
Az esti éremcsatában ugyanúgy csak az amerikai Christie Raleigh-Crossley bizonyult jobbnak nála – paralimpiai csúccsal -, mint délelőtt, a többieket azonban maga mögött tartotta, így 1:06.79 perces idővel megszerezte harmadik párizsi érmét.
A 22 éves pécsi versenyző – aki múlt csütörtökön 400 gyorson, egy nappal korábban pedig 200 vegyesen nyert – pályafutása harmadik paralimpiáján a hetedik dobogós helyét gyűjtötte be, eddig 3 arany, 3 ezüst és 1 bronz a mérlege.
„Próbáltam meghajtani, de esélyem se volt. Két éve került be közénk, négy egészséges végtaggal úszik nem tudom hogy lehet vele felvenni a versenyt. Nem tartom fairnek ezt a módszert”
– mondta a finálé után könnyeivel küszködve a magyar csapat legeredményesebb versenyzője, utalva arra, hogy a győztes amerikai fogyatékosságáról nem sokat tudnak.
A pénteki úszódöntők harmadik magyarja, Száraz Evelin nyolcadikként csapott a célba az S6-os sérültségi kategória 400 méter gyors számában.
S10, 100 m hát:
1. PAP BIANKA 1:07.97
2. Alexandra Truwit (Egyesült Államok) 1:08.59
3. Emeline Pierre (Franciaország) 1:09.44
S9, 100 m pillangó:
1. Christie Raleigh-Crossley (Egyesült Államok) 1:05.19
2. KONKOLY ZSÓFIA 1:06.79
3. Emily Beecroft (Ausztrália) 1:07.96
S6, 400 m gyors:
1. Csiang Jü-jan (Kína) 5:12.07 p
2. Nora Meister (Svájc) 5:16.53
3. Maisie Summers-Newton (Nagy-Britannia) 5:21.36
…8. SZÁRAZ EVELIN 5:57.98
Forrás: M4 Sport / MTI
- Miért nem kaptak kitüntetést Milák Kristóf trénerei?
- Kopasz Bálint és Milák Kristóf is parancsnoki keresztet kapott
- Tizenhárom érmet és további öt pontszerző helyet szereztek a Toyota által támogatott magyar olimpikonok és paralimpikonok Párizsban
- Ünnepélyesen fogadták a magyar paralimpiai küldöttséget
- Szabó László: a tizenöt érem parádés