Bicsák Bence szerint izgalmas lesz triatlonban az olimpiai kvalifikáció vége
Izgalmasnak ígérkezik az olimpiai kvalifikációs időszak befejező része Bicsák Bence olimpiai hetedik helyezett triatlonos szerint, aki úgy gondolja, legalább három-négy kiemelt verseny közül minimum kettőn kiemelkedő eredményt kell elérnie ahhoz, hogy ott lehessen jövőre a párizsi nyári játékokon.
A 28 éves sportoló az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, az idei éve összességében jó volt, bár eredmények tekintetében nem tudta azt hozni, amit szeretett volna.
“Az edzőim már az alapozásnál elmondták, hogy a mostani év az építkezésről szól majd, és ez így is lett, a végére erősebbnek érzem magam, fejlődtem mentálisan és fizikálisan is” – nyilatkozta a 2021-es tokiói olimpián egyéniben hetedik helyezett Bicsák Bence, aki a spanyolországi Gironában edz, ahol elmondása szerint előre megtervezett, “nagyon profi” munka folyik.
“Pécs az otthonom és úgy gondolom, mindig is az lesz, de nagyon szeretem Gironát, elsősorban a csapat miatt, mert akikkel együtt edzek, azok mind jó barátaim lettek” – mondta a versenyző, aki elárulta, inkább mennyiségben sok a munka Spanyolországban, számára pedig még mindig gondot jelent, hogy a megterhelő edzések közben nem tud megfelelően felfrissülni.
“A triatlon szeretetét soha nem veszítettem el, inkább önmagamat kellett megtalálnom az elmúlt egy-két évben. Egyelőre arra koncentrálok, hogy kijussak az olimpiára, és mivel most jó helyen állok a világranglistán, némileg nyugodt lehetek. Ugyanakkor a kvalifikációs időszak most következő része lesz a legfontosabb, ebben lesz még három-négy verseny, amelyekből legalább kettőn kiemelkedő eredményt kellene elérnem” – fogalmazott Bicsák.
A versenyző elmondta, a férfi elitmezőny sokat változott az elmúlt két-három évben, elsősorban kerékpáron erősödött mindenki, most az olimpiai táv 40 kilométeres kerékpáros részében “egyáltalán nincs pihenő”.
“Emiatt teljesen szét tud szakadni a mezőny, ami korábban nem volt jellemző. Mindenféle szituációk kialakulnak, amelyekre fel kell készülni, de nekem ez az egyik, ami tetszik a sportágban” – jelentette ki.
Bicsák Bence elmondta, Tokió után az ötkarikás játékok szempontjából egy top10-en kívüli eredmény már “nem hozza lázba”, ahhoz viszont, hogy Párizsban az első tízben zárjon, sokkal kiegyensúlyozottabbnak kell lennie, így tehát “van hova fejlődnie”.
Forrás: M4 Sport / MTI