A Veszprém egy góllal nyert Berlinben
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája berlini rangadóján mindkét kapura záporoztak a lövések, a vendégeknél Nedim Remili és Ludovic Fabregas 29 együttes próbálkozásából 16 gól született. A hazaiak kapujában Dejan Milosavljev, míg a vendégeknél Rodirog Corrales egyaránt 17 lövést hárított.
Mindkét csapat szempontjából fontos volt a BL-rajt, a Veszprémnek most kezdődött a harmincadik idénye az első számú európai kupasorozatban, a berliniek pedig tizenegy év után tértek vissza a ugyanoda.
Sokáig fej fej mellett haladt a két gárda, de a németek támadójátéka gördülékenyebb volt, 9–5-ös vezetésnél Pascual időt is kért, miután négy perc alatt öt gólt kapott a csapata úgy, hogy egyet sem lőtt, és hiába készült arra, hogy a Mathias Gidsel, Lasse Andersson átlövőkettősre kell a legjobban figyelnie, az első negyedórában ez egyáltalán nem sikerült. A különbség nem lett nagyon nagy, de sokáig nem sikerült felzárkóznia a vendégcsapatnak, amelynek erősen dadogott a támadójátéka, az első húsz percben csupán ötven százalékkal lőtt, sok labdát adott el, és nemhogy diktálta volna a tempót, hanem mintha hiába igyekezett volna felvenni a Füchse Berlinét, aminek a csapatmunka és a fegyelmezett védekezés is kárát látta.
Közben az egyik oldalon Dragan Pechmalbec megúszott egy piros lapot, miután orrba verte Nils Lichtleint, a másikon pedig Lukas Herburger kapott csak két percet, mert elsodorta Nedim Remili dobókezét. Azonban bármennyire játszott is gyengébben, a félidő végére csak fejött a Veszprém, amely megtalálta a lendületét, előbb Antonio Casado, majd Remili góljaival ki is egyenlített – hét perc alatt hat gólt szerzett, és csak egyet kapott (16–16).
A németek nagyon keményen védekeztek, ennek ellenére a második játékrész nem kezdődött rosszul magyar szempontból
Remili góljával három perc után két góllal vezetett a Veszprém, amire először volt példa a meccsen. A Rodrigo Corralest fejbe dobó balszélső, Tim Freihöfer kétperces kiállítása után emberelőnybe kerültek a vendégek, akik nem tudták növelnie háromgólos előnyüket annak ellenére, hogy a spanyol kapus hetest is védett.
A második félidőre sokkal összeszedettebbé vált a Veszprém játéka, Remili, amennyire nem találta magát a szünet előtt, annyira elképesztően játszott a második harminc percben, csak úgy lövöldözte szabadon érkezve, lendületből a kilencméteres átlövésgólokat, és amíg ő hátára vette a csapatát a hajrában, az ellenfélnél ugyanez Gidselnek nem sikerült. Remili tizenegy góllal fejezte be, Veszprém-mezben még sosem talált be ennyiszer egy meccsen az ellenfél kapujába.
A végén az Építők még az idővel is jól gazdálkodott, de négygólos előnyét majdnem sikerült leadnia – a végén a parádézó Corrales védésének köszönhetően tudta megnyerni a meccset. A Veszprém nem játszott jól, de nagyot küzdött, és megérdemelten nyerte meg a berlini BL-meccset.
Xavier Pascual, a Veszpérm HC vezetőedzője
“Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak a győzelemhez. Berlinben sosem egyszerű játszani és nyerni sem. Igaz az utolsó öt percben hibáztunk egy párat, de ezt leszámítva nagyon boldog vagyok, hiszen ötgólos hátrányból tudtuk megfordítani a találkozót. Sok könnyű gólt szereztünk, Rodri is nagyszerűen védett, illetve Ludo és Patrik is kiválóan védekezett. A meccs végével nem vagyok elégedett, de a többivel igen. Félelmetesen jó hangulat volt, mindig jó érzés ilyen helyeken játszani.”
Nedim Remili 18 lövésből 11 gólt szerzett
“Ahogy Pasqui is említette, nagyszerű hangulat volt, már a bemelegítés során is. Tudjuk, hogy a német emberek szeretik a kézilabdát és ezt ma bizonyították is. Kemény meccs volt, mint amilyenre számítottunk. Próbáltunk nagy lendülettel belemenni a meccsbe, de a Berlin is hasonlóan cselekedett. Ötgólos hátrányba kerültünk, de koncentráltak maradtunk és ennek köszünhetően sikerült fordítanunk. A második játékrészben nagyion tetszett ahogy kézilabdáztunk, az utolsó 5 percet leszámítva. Kaptunk is a fejünkre az edzőtől. Nagyon boldogok vagyunk hogy két ponttal tudunk innen távozni.”
EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája
A csoport:
Füchse Berlin – Veszprém HC 31-32 (16-16)
Berlin: Miloszavljev, Ludwig (kapusok), Andersson 6, Av Teigum, Beneke, Darj, Drux, Freihöfer 3 (1), Gidsel 10, Herburger, Marszenics 2, Langhoff 1, Lichtlein 2, Reichmann 3, Tollbring 1, Wiede 3.
Veszprém: Corrales, Jensen (kapusok), Casado 3, Cindric 2, Descat 4 (1), Elderaa 2, Elísson, Fabregas 5, Grahovac, Koszorotov, Ligetvári, Pechmalbec 1, Remili 11, Sandell 1, Vailupau 3.
Sporting CP (portugál)–Orlen Wisla Plock (lengyel) 34-29 (17-14)
PSG Handball (francia)–HC Eurofarm Pelister (északmacedón) 31-29 (18-13)
Dinamo Bucuresti (román)–Fredericia Handbold Klub (dán) 37-28 (18-14)
Forrás: handballveszprem.hu / Nemzeti Sport