A parakajakos Kiss Péter Pál megvédte paralimpiai címét

Kiss Péter Pál
Kiss Péter Pál. Fotó: MPB / Szalmás Péter

A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. Suba Róbert a negyedik helyen ért célba.

A főváros melletti vaires-sur-marne-i pályán több ezer szurkoló buzdította lelkesen a sportolókat, akiket szinte ideális körülmények, de az itt uralkodó jobbos oldalszél fogadott a délelőtti program során.

Kiss Péter Pál, a Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben a középfutamból csatlakozott hozzá Suba Róbert is, így két magyarért lehetett szorítani.

Kiss jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter után elképesztő sebességre kapcsolt, megindította a hajóját, s innentől kezdve már csak a hátát nézték a többiek. A végén fölényes sikert aratott, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Kiss Péter Pál – aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult – így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.

„Nagyon vártam már a versenyt ki is tudtam pihenni magam, éreztem hogy ez jó lesz, már tegnap is volt egy ilyen érzésem. A sérülésem miatt próbáltam óvatosabb rajtot venni aztán jó volt a váltás, éreztem hogy kell az a ritmusváltás” – értékelt az M4 Sportnak a futam után a friss győztes.

Elárulta, érzése szerint Tokióban magabiztosabban ment, akkor ért fel a csúcsra

„Most volt a sérülés, ami miatta nem tudtam nemzetközi versenyen indulni, nem tudtam hogy állnak a többiek, de szerencsére így is sikerült nyernem” – mondta Kiss Péter Pál.

A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategória másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes, 44 esztendős szegedi Suba Róbert is remekül versenyzett, de végül leszorulva dobogóról negyedik lett.

Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy “rendellenes nyitás”következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, majd elkezdett kajakozni.

„Örülök a negyedik helynek, az elődöntők elég rossz időben zajlottak, talán ennek is köszönhető, hogy az egyik a legrosszabb időeredményemet produkáltam. Előtte egészségügyi problémáim is voltak, antibiotikumot fájdalomcsillapítót szedtem” – mondta a negyedik helyen végzett Suba Róbert.

Hozzátette, otthon jól ment neki, de valamiért Párizsban nem sikerült kihozni magából a legjobbat

„Keressük az okokat, de valószínűleg az is szerepet játszott benne, hogy otthon 35 fokban gyakoroltunk, itt pedig 13 fok volt amikor hajóba szálltunk” – mondta a magyar sportoló.

A kétszeres lábszáramputált Kiss Tibor – aki korábban ülőröplabdázott, s most 46 évesen jutott ki élete első paralimpiájára – a KL2-es kategóriában a B döntőben szállt vízre, amelyben másodikként ért célba, így összesítésben a 10. helyen végzett.

A Subához hasonlóan szegedi Boldizsár Dalma, aki korábban az épek között többszörös korosztályos bajnok volt, s a gerincvelőt megtámadó betegség miatt kényszerült néhány éve kerekesszékbe, szintén újonc. Szombaton a kenut jelentő VL2-es versenyt a B fináléban fejezte be, s második helyével összesítésben ő is a 10.-ként zárt.

Férfi KL1 200 m:

  1. KISS PÉTER PÁL 44.55 mp
  2. Luis Carlos Cardoso (Brazília) 46.42
  3. Remy Boulle (Franciaország) 47.01
  4. SUBA RÓBERT 48.96

(MTI)