A görögöknek is visszavághat a női vízilabda-válogatott

Szilágyi Dorottya
Szilágyi Dorottya (j) és a holland Maartje Keuning (b) a női vízilabdatorna negyeddöntőjében játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olaszokat búcsúztató görög csapattal találkozik a magyar női vízilabda-válogatott a dohai világbajnokság szerdai elődöntőjében.

Mihók Attila, a világbajnoki elődöntős és immár biztos olimpiai résztvevő női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya szerint az elmúlt időszakban példamutató csapattá vált az együttes, amely hétfőn a címvédő és Európa-bajnok hollandok legyőzésével került a négy közé a dohai tornán.

“Mindenki tudja milyen messziről, mélyről indultunk, komoly nehézségeken ment át ez a csapat mentálisan és fizikálisan egyaránt. Köszönöm a játékosaimnak, hogy hittek abban, amit mi úgy hívunk, az érem másik oldala. Vették a fáradtságot és az akaratot ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok szintjén is példamutató csapattá váljanak. Ez a mai siker talán ebből fakadt” – nyilatkozta a találkozót követően Mihók Attila a vegyes zónában.

A szakember elmondta, rendkívül intenzív két hónap eredménye a megszerzett az olimpiai kvótát, amelynek kivívása az elsődleges feladata volt az irányítást a fukuokai vb után átvevő szakmai stábnak.

“Most picit ünneplünk, de holnap reggeltől más feladatokra koncentrálunk. Eddig az olimpiára szerettünk volna kijutni, most viszont világbajnoki érmet akarunk nyerni, lehetőleg minél fényesebbet” – mondta Mihók Attila, aki hozzátette, nem foglalkozott azzal, hogy a gyengén sikerült eindhoveni Európa-bajnokság után – ahol ötödik lett a csapat – sok kritikát kapott.

Az MTI érdeklődésére elárulta, mivel négy játékosa is kipontozódott – Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Leimeter Dóra – gyakorlatilag nem volt “választása”, hogy kikre bízza az ötmétereseket, hiszen Vályi Vanda egy kisebb könyöksérüléssel játszik a tornán.

A mérkőzés egyik legnagyobb gólját Gurisatti Gréta lőtte, aki úgy érezte, nem veszíthetik el a találkozót

carspod

“Azt éreztem végig, hogy jobban megérdemeljük, annyira jó volt a védekezésünk. Sokkal több fórt kaptak, ezt folyamatosan kivédekezni óriási dolog volt úgy, hogy nálunk a végén négyen pontozódtak ki, azaz sokkal több oxigént használtunk el” – mondta Gurisatti, aki megjegyezte, az a magyar játékos, aki ilyen szívvel tud harcolni, az a végén is be fogja lőni az ötméterest, és így is lett. Hozzátette, az Eb óta véleménye szerint egyetlen csapat sem dolgozott annyit, mint a magyar.

“Amilyen mélységből indultunk, ez most annyira gyönyörű. És még nincs vége, mert megjöttek a magyarok” – nyilatkozta Gurisatti utalva a Valmar és a Hősök zeneszámára, amely a győztes magyar meccsek után a hangszórókból szól.

Garda Krisztina
Garda Krisztina gólt dob a női vízilabdatorna negyeddöntőjében játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Talán az egész vb egyik legszebb védekezését mutatta be a találkozón Garda Krisztina, aki a magyarok első találatát lőtte a 13-12-re megnyert összecsapáson:

“Szenzációs meccs volt, egy óriási csapatmunka. A védekezésbe beletettük a szívünket és lelkünket, támadásban pedig szenzációs gólokat lőttünk. Egy pillanatra sem bizonytalanodtunk el, és a végén is úgy voltunk vele, hogy ez bizony a mi meccsünk, akármi van” – mondta az MTI-nek Garda, aki hozzátette, külön örül annak, hogy a négybe kerüléssel biztosították az olimpiai részvételt.

Madaras Norbert: igazságtalan lett volna, ha nem a magyarok nyernek

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint igazságtalan lett volna, ha a női válogatott nem jut négy közé a dohai világbajnokságon a címvédő és Európa-bajnok hollandok elleni összecsapáson.

“Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen a csoportgyőzelemért az volt a jutalmunk, hogy a világ- és Európa-bajnokkal játszhatunk a negyeddöntőben. Viszont hittem abban, hogy meg tudja csinálni a csapat, amely az ausztrálok ellen lendületbe jött. A mérkőzés közben végig azt éreztem, hogy egyszerűen igazságtalan lenne, ha ma kikapnánk” – nyilatkozta az MTI-nek a játékosként egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert.

Az MVLSZ elnöke kiemelte, a gyengébben sikerült Európa-bajnokság miatt valamelyest felmentést tud adni a Mihók Attila és Cseh Sándor által vezetett szakmai stábnak, amelynek mindössze három hónapja volt a felkészülésre.

“Az Európa-bajnokság után azt nyilatkoztam, hogy valamiért nem látszik az a munka, amit elvégeztek. Sok dolgot behoztak, vagy másképpen csináltak, mint korábban, de ez egyszerűen nem látszódott, miközben tudtam, mennyit dolgoztak. Ezen valahogy át kellett lendülniük. Az egész hangulat jobb itt, mint az Európa-bajnokságon, ahol egyszerűen még nem állt az össze a dolog.”

A sportvezető hozzátette, a hollandok felett aratott siker új lendületet adhat a csapatnak, amely ezzel az elánnal folytathatja a négy között.

A magyar-görög elődöntő szerdán 15.30-kor kezdődik

A két együttes legutóbb január 5-én, az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek nyitányán találkozott egymással, akkor a tornán végül ezüstérmes hellének 14-12-re diadalmaskodtak.

A magyarok a kontinensviadalon a házigazda, későbbi győztes hollandoktól is kikaptak, hétfő este azonban ötméteresekkel 13-12-re legyőzték a vb-címvédőt.

Női vízilabda-világbajnokság

Negyeddöntő

Magyarország – Hollandia 13-12 (1-1, 3-1, 1-2, 3-4, 5-4) – ötméteresekkel
Gól:
 Keszthelyi 3, Gurisatti, Szilágyi 2-2, Garda 1, illetve Moolhuijzen, L. Rogge 2-2, van der Sloot, van de Kraats, K. Rogge, Keuning 1-1.

Egyesült Államok – Ausztrália 10-9 (2-2, 3-1, 3-0, 2-6)
Spanyolország – Kanada 12-9 (3-1, 4-1, 2-3, 3-4)
Görögország-Olaszország 14-12 (3-0, 4-3, 4-4, 3-5)

Szerda

Az 5-8. helyért:
Ausztrália-Kanada 10.00
Hollandia-Olaszország 12.30

Elődöntő:
Egyesült Államok-Spanyolország 14.00
MAGYARORSZÁG-Görögország 15.30

(MTI)

Elődöntős és olimpiai résztvevő a női vízilabda-válogatott